Anyák napja? Amikor minket köszöntenek néha emberfeletti erőfeszítésünk, odaadó munkánk elismeréseként? Az év egy napján  amikor a 365-ből legalább 360-at ledolgozunk, akkor "jár" egy nap(?) szünet.

Hogy is néz ez ki eddigi tapasztalataim alapján? Kapunk a gyerekektől egy (valószínűleg az utolsó pillanatban összecsapott) rajzot, aputól egy csokor virágot (amit persze a gyerekek nevében is ad), esetleg egy kis dalocska, majd hatásszünet, és pár órán belül visszaterelnek a fedélközbe a helyemre, az evezőlapátokhoz. Lehet, közben kapok egy kávét is. És ennyi.

Mindazért persze, hogy ez a néhány idilli perc létrejöjjön, én kidolgozom a belem, hogy már előre kész legyen az ebéd, a gyerekek jól érezzék magukat a játszótéren, igyekszem persze a nyári időszakkal párhuzamosan megérkező homoktengerrel turbózott koszt is khmmm... szinten tartani. Mindemellett még megpróbálok Rékának egy anyáknapi versikét vagy dalocskát megtanítani, amivel meglepheti a nagymamát (ez amúgy szerintem apa dolga lenne az apai nagymamát illetően).

Ma például elmehettem a három angyali gyermekkel játszóterezni délelőtt, de mivel reggel konstatáltam, hogy az összes naptej szavatossági ideje lejárt, közbe kellett iktatni a dm-et. Hogy a legelejétől izgalmas és eseménydús legyen az út, a kapun való kilépéskor Réka véletlenül (legalábbis ku... nagyon remélem, hogy véletlenül) odakente Villőt a vaskapura, akit innentől kezdve cipelni kellett, ellenkező esetben a jóga egy ritka változatának űzésébe kezdett (értsd: vörös fejjel üvöltve, terpesztett lábbal előrehajolt és püfölte az aszfaltot). Az üzletig persze végig egyoldalú beszélgetést folytattam hol egyikkel, hol másikkal (ne rohangálj  ez amúgy úttest; várj meg légyszíves; gyere már ne maradj le; oda nem megyünk be/nem mászunk fel). Az üzletben rögtön két színes kis bevásárlókocsit vettek el, és a két törpe tologatta a magáét (nahát,  hugi feje ekkor már nem is fáj!).

Megvan a szajré, fizetek, előtte persze a kicsik egymást lökdösve próbálnak a kasszáknál előrefurakodni. Az út szabad, Öcsi dicséretes módon a helyére tolja a sajátját, hugi ellenben megpróbál kosarastul meglépni a boltból. Réka visszatartja (persze szólni kell neki, különben lazán kiengedné). Szóval fizetek, kicsavarom hugi kezéből a kocsit és a helyére teszem, de a sértett innentől kezdve velőtrázóan ad hangot felháborodásának, és innentől nem hajlandó elviselni a kalapot a fején.

Némi zajt keltve haladunk a nagyjátszó felé, hugi most megsértődött és nem cipelhetem (jaj, de szar nekem...), ezenközben elhangzik a kérdés, hogy melyik játszótérre megyünk. A nagyra, felelem, és gyűjtöm a fejemben az érveket, hogy miért és láthatóan szívom fel magam, hogy jelezzem, nem tűrök ellenvetést. De szerencsére (?) csak azért kérdezi, mert lehet, hogy előző nap a házunk mögötti játszón felejtette a magazinját. Jó, mondom, odaszaladsz, megnézed, mi megvárunk az árnyékban a padon, s közben be is fújtam magunkat naptejjel. Visszatér, megvan a cucc, őt is bekenem, de közben a kicsik szemet vetnek a kincsre, s innentől indul az artikulálatlan bömbölés Öcsitől, és folytatódik végig a csigáig, hiába rejtem a magazint a táskába. Végül a csiga mellett találunk egy hangyabojt, és a nyüzsgő kis hangyák látványa érdekes annyira, hogy véget vessen a hisztinek (teszem hozzá, a padonülés után ismét részem lehetett abban a kegyben, hogy cipelhettem hugit, éljeeeeeen!). Hugit a szokásossal ellentétben most nem indította meg a játszótér látványa, úgyhogy a homokozó közepénél lévő padig potyázott rajtam, ahová végre le tudtam kicsit ülni. Ekkor, mintha csak a pillanatra várt volna, hugi kezdte el követelni az újságot, de végül beérte azzal is, hogy a pad mellett üldögélve a kavicsokkal játszott.

Az elkövetkező két óra nagyjából eseménytelen volt; a gyerekeim nem akartak egy pofára esésbe belehalni, és ők se akartak kinyírni senkit - ez már komoly eredmény. Sőt, közben még anyámmal is tudtam beszélni telefonon (igaz, a végét széttrollkodták a gyerekek). Habár a vége felé öcsi határozottan a fáradtság jeleit mutatta: vegyem föl, különben homokot/kavicsot/hugit dobál/rugdos. Az elindulásnak külön pikantériát adott, hogy Réka egy fél kilónyi kavicsot akart hazahozni. És haza is hozta. Ki fogja válogatni (mert ugye, a játszótéren ezt nem lehetett volna), és alaposan meg is fogja őket mosni.

Az út kétharmadát úgy tettem meg, hogy a két oldalamon egy-egy 13-14 kilós potyautas lógott. Amikor megálltunk pihenni, azt a stratégiát eszeltem ki, hogy elterelem a figyelmüket és előrébb osonkodok, hogy addig se kelljen őket cipelni. Ez öcsinél bevált, hugi azonban résen volt, viszont hazáig csak őt kellett cipelni.

Mire hazaértünk, apa hősiesen rendetrakott és kidobott két zsák szemetet, de közben el kellett szaladni a mamával virágföldet venni, így megint magamra maradtam a kis munkásőrökkel.

Levest melegítettem,  tálaltam, nagy meglepetésemre öcsi is evett (nem, nem főzök szarul, egyszerűen ez a gyerek két éve csak nagyon nehezen vehető rá, hogy otthon egyen), sőt, erre az időre még az apától suttyomban kapott telefont is önként kikapcsolta, a második fogást viszont hugi már nem várta meg, kidőlt. Szóval hármasban befejeztük az ebédet, utána járt egy kis fagyi. Utána Öcsi folytatta a játékot, sőt  rendrakást követően Réka is kapott egye telefont. Igen, a kezükben volt. Sokáig. Minimum másfél órát. Menjek a g***be, ugye, rohadjon meg az ilyen felelőtlen, lusta paraszt szülő, minek az ilyennek gyerek, stb, stb.... De bassza meg, akkor is jó volt, hogy csak öt-tíz percenként hangozott el, hogy  Anyaaaaa. Szóval leszarom, egy hete toltam reggel hattól éjjel tízig tök egyedül velük, pihenés, akár csak öt perc kikapcsolódás nélkül. Teszem hozzá, a másfél óra utolsó fél órájában öcsi már a fejemen ugrált, rángatta a fonalat és babrált a tűkkel, miközben horgoltam.

Aztán felébredt hugi, aki ekkor bepótolta a déli fagyit (ekkor persze öcsi is követelni kezdte, de csakazért sem adtam neki), és hugi belekezdett a második legidegesítőbb dologba: hozta a szandálját és közben nyüszített  mint akinek a haját húzzák. Közben öcsi is kezdett újra bepörögni, már nem volt érdekes a telefon, és felváltva nyekeregtek, cseszegettek, pedig pont nekik akartam edzőcipőt nézni.

És akkor megcsapta az orromat a messziről is felismerhető, semmivel össze nem téveszthető, átható szarszag. Na de, melyik volt? A félig szobatiszta vagy a pelenkás? Mivel öcsi a zsiványabb, ezért őt kértem fel illedelmesen, hogy kísérjen a mosdóig (értsd: hogy kivakarjam a kakiból). Türelmem fogytán, az ingerküszöböm pedig a béka segge alatt volt, így az ellenkezést nehezen viseltem. Felkaptam és bevittem a budiba, ahol kiderült, hogy ez most kivételesen nem ő volt, de innentől már nem volt visszaút. A kialvatlan, aznap több hisztirohamot is megélt szegény fiúgyermek véget nem érő bömbölésbe kezdett, keverve az én püfölésemmel és összekarmolásommal. Egy darabig még álltam a sarat, tisztába tettem a tényleges elkövetőt  majd S.O.S. hazarendeltem apjukat az utódok agyonkokizása terhe mellett. De ahogy letettem a telefont, a fülembe hasított egy újabb állati üvöltés, és a korábbi sikertelen csitító próbálkozásokat ezúttal egy hasonló, artikulálatlan bömbölés követte. Ezzel annyit már elértem, hogy öcsi már nem bömbölt, csak sírt, de én meg már nem akartam megvigasztalni. Apa még be sem csukta maga mögött az ajtót, már ki is suhantam mellette, és meg sem álltam egy kellően távoli padig, ahol leültem és megírtam jelen bejegyzést.

Ilyen hangulatban készülünk anyák napjára. Már jó előre kinyilvánítottam, hogy holnap nem vagyok hajlandó házimunkát végezni, és az sem érdekel, hogy mi lesz az ebéd, amire a mamát meghívtuk (valamilyen hal meg talán leves?).

Azok figyelmébe  akik szerint a fenti "csak hiszti", ajánlok egy érdekes kihívást:

1.) Dolgozz végig 5 napon keresztül 12-16 órát 

2.) Közben folyamatosan kommunikálj élőszóban minimum egy, de inkább két-három emberrel

3.) Végig használj nyilvános vécét. Olyat, ahol mindenki látja, mit csinálsz

4.) Meló közben nincs cigi-/nasi-/pletyiszünet, nincs 5-10 perc pihenő, nincs fészbuk, meg emailolvasgatás, nem olvasod el "csak ezt az egy cikket", nincs se tévézés, se zenehallgatás, meg telefonos játék sem

5.) A pihenés kizárólag az éjszaka többször megszakított, így többnyire felületes alvásra korlátozódik

A végén pedig éppen csak sejteni fogod, mi az a "hiszti".

És hogy milyennek kellene lennie (szerintem) anyák napjának? Apa ágyba hozza a kávét, reggelit ad a gyerekeknek, felöltözteti őket. Reggeli után köszöntik anyát, majd a kezébe adják a mozi/színházjegyet vagy a masszázskupont vagy a kozmetikai szolgáltatás árát, és innentől anya egy fél napot házon kívül és gyerekmentesen tölt el. De már az is szuper lenne, ha anya helyett apa aszalódna fél napot a gyerekekkel a játszótéren,  amíg anya kikapcsol.