Bemutatkozás

Csilla vagyok, a tipikus fiatal anyuka. Az első, nem tervezett gyermek után öt, majd hét évvel, félig-meddig tanulva a kudarcokból, érkeztek a testvérek. Van fiú, van lány, utóbbiból kettő is, de mind a három más, a terhességek sem voltak hasonlók. Nagycsaládos vagyok, de a tévhitekkel ellentétben nem CSOK-ra lettek tervezve. Nem lustaságból vagyok itthon, hiszen ez a hivatás ezerszer fárasztóbb bármely állásnál. Lassan három éve nem aludtam ki magam rendesen.

Horgolok, hordozok, elkezdtem mosipelusozni. Anyaközpontba járok, önkénteskedek. Kipróbálok új dolgokat, de a régi iskolát is magammal hozom, keresem az arany középutat. Nem vagyok szuperanya, és nem is akarok az lenni. Nem vagyok képmutató, és nem gondolom, hogy bármit is jobban csinálnék másnál, de rosszabbul sem.

Mint mindenki másnak, az én életemben is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. Próbálom minden helyzetből a legjobbat kihozni. Túlélésre játszom sokszor. Imádom a gyerekeimet, de kvázi egyedül vagyok velük, és néha sok. Már nem érdekel mások véleménye, de úgy veszem észre, hogy szükség van arra, hogy megosszam a tapasztalataimat, mert anyáink, nagyanyáink tanácsai már nem feltétlenül korszerűek.

Köszönöm, ha elolvasod, amit írok!

Négy gyerekkel blog

Egy kedves ismerősöm felvetésére indítottam el a blogot, és mert rendszeresen lesápad a környezetem, ha szóba kerül, hogy éppen milyen extrém sportot űztem három gyerekkel. Ez nem tanácsadó blog, én nem vagyok szakember, ez a blog csak azt mutatja be, hogy némi (hatalmas) energia ráfordítással és türelemmel, mit tehetünk a gyerekekkel, amit egyébként csak gyerek nélkül tartunk kivitelezhetőnek.

Top 5

Címkék

Archívum

süti beállítások módosítása