A kisiskolások nap végére igen-igen elfáradnak, igaz ez még a waldorfos gyerekekre is, akik látszólag "nem is csinálnak semmit", pedig de. Ebbe most ne menjünk bele, a bejegyzés nem erről szól.
Együttműködésre rávenni délután egy fáradt gyereket nem egyszerű, és legtöbbször megbántódás, ingerültség a vége mindkét oldalon; én dühös vagyok, mert még erre az egyszerű dologra sem képes, ő meg mérges, mert ehhez nincs kedvem és olyan fáradt vagyok (közben meg öt perce futotta körbe harmadjára a házat). Én is küszködök a jelenséggel, ami nálunk többszörösen bonyolított, hiszen az öccse által felhergelt kiskamaszt valóban nehéz rávenni bármire is, amihez kicsit sem fűlik a foga.

Van viszont egy manónk a Meseréten, aki időről időre egy kedves kis levelet hagy Réka szobájában, és így történt ez ma is. Ugri, a mókus fája egy szörnyű nagy viharban ketté tört és a máskor oly vidám kis mókus búval bélelten kuksol a fűben. De a manó varázsvizével a fát meg lehet gyógyítani, ami így újra teljes fényében pompázhat, ehhez viszont az embervilágban a gyerekek segítségére van szüksége. Minden alkalommal, amikor kérést intézek Réka felé, figyelnie kell rám, és a kérést legjobb tudása szerint teljesítenie, így minden nap kicsit jobban lesz a fa is. Hét vödör varázsvizet kell gyűjteni, emellett pedig segíteni Ugri mókusnak a télirevaló összegyűjtésében.

Sajnos, az előző játékunk óta elég hosszú idő telt el. Persze, egy mesét nem kell rögtön egy másiknak követnie, de úgy érzem, sok kellemetlenségtől kíméltem volna meg mindannyiunkat, ha ez a mese hamarabb jön. Miért hát ez a nagy szünet? Egyszerűen nem értem rá.

Apa éjszakás, így az egész délelőtt és a koradélután megoldása az én feladatom. A gyerekeket reggel elindítani, bevásárolni, megfőzni, adminisztrálni, majd a gyerekekért menni. És az utazás, az átszállások, a sok gyaloglás, ezek bizony rengeteg időt és energiát emésztenek fel. Sajnos, tegnap sikerült csak manólevelet válogatnom és nyomtatni. De most előre kinyomtattam a következőt is, aminek a témája a türelem lesz!