Egy nap muszáj a Naszályban

Katalinpusztára eredetileg kocsival és nagycsaládként mentünk volna, de egy viszmajor helyzet miatt mégis a Vértesben kötöttünk ki, így tehát izgatottan álltunk az új kirándulás elébe. G-t teljesen lázba hozta a függőhíd, és péntekre az ovi minden óvónője tudta, hogy hétvégén hová megyünk.

img_20210502_170304.jpg

R osztálytársával a KöKibe beszéltünk meg találkozót 10 órára, amit majdnem lekéstünk, mert bár én már korábban ébren voltam, mint ahogy a telefon ébresztett volna, az idő bősége miatt Pató Pál uram rábeszélt, hogy ne siessek - Ej, ráérünk arra még! De azért elkezdtem mocorogni; ami kimaradt, bevásároltam, letusoltam, és odatettem egy mosást. Ebből az lett, hogy a végén kapkodni kellett (így a piknikpléd is otthon maradt), és apát kellett megkérnem, hogy teregessen ki, mert nekem már nem lesz rá időm. Szívtam is a fogam amiatt, hogy mit fogok látni, ha hazaértem. A helyzetet bonyolította, hogy R a Mamánál aludt előző éjszaka, így neki ruhát kellett küldeni és onnan kellett hazaimádkozni. A feladatot mindenesetre megoldottuk, és többé-kevésbé időben elindultunk. Az időjárás ugyan nem sok jót ígért, a viharos szél eszméletlen sebességgel kergette a sötét viharfelhőket, de bíztam benne hogy öven kilométerre északra már jobb körülmények fogadnak minket.

img_20210502_095113.jpg

A vonatra szállás után szembesültem vele, hogy nincs is érvényes bérletem, és mint egy akciófilm főhőse, folytonosan a közeledő kalauzra pillantgatva vettem meg a telefonomra a bkk bérletet. A Nyugatiban R és N magukra találtak; jól elbeszélgettek, majd egyszer csak eltűntek - fontosnak tartották az újságárus portékáit szemügyre venni, én meg ott álltam a peronnál a padon szendvicset majszoló G-vel és V-vel, és nem tudtam, hogy mit tegyek; menjek a nagyok után és fülön csípve őket hurcoljam vissza őket vagy maradjak a kisebbekkel és reménykedjek, hogy időben visszajönnek, s amíg távol vannak sem fogják őket drog-és emberkereskedők magukhoz édesgetni őket, hogy utána a veséjüktől megszabadítva őket egy árokban tegyék ki a tiniket.

Néhány perccel indulás előtt hangzott el a pontos indulási hely, így a veséjükkel teljes mértékben rendelkező tinikkel és az ovisaimmal felszálltunk a vonatra. N gyorsan megállapította, hogy emeletes vonatról van szó, és elindult fölfelé, meg sem várva, hogy jóvá hagyom-e, hogy fölmenjünk. Meg hát... ez egy emeletes vonat, nyilván, fönt fogunk utazni, akkor is, ha szívás lesz onnan lekászálódni, mert ilyenen nem minden nap utazik az ember, és hát.... Nem utaztam még így, na! Most örültök? Bevallottam, nagyon állat volt! Ahogy időnként kilenget, ÚúúúÚÚúúÚÚúúúú!

Előkerült a Dobble, amivel G nem volt hajlandó senkivel sem játszani, csak velem, R pedig nem tudta megállni, hogy ne szóljon folyton bele, amivel G-t hergelte folyton, amitől én is kezdtem egyre idegesebb lenni. Persze R és N is játszani szerettek volna, G viszont nem akarta, így felváltva játszottunk vele. Nem ment le háromnál több parti, amikor megérkeztünk Vácra, ahol nem fogadott minket sokkal jobb idő, mint Budapesten.

img_20210502_112632.jpg

Google-t hívtam segítségül, hogy a vasútállomástól a buszpályaudvarig jussunk. A pénztarral szemben ittas férfitársaság fogyasztott hangosan, így kifejezetten ideges lettem, amikor N úgy gondolta, körül néz, amíg én jegyet veszek az automatánál. Mivel nem voltam elég türelmes - és elég nyugodt -, hogy megfejtsem az automata működését, bementünk, hogy a pénztárnál vegyek jegyet, és percek múlva indult is a buszunk Szendehelyre. R és N persze felfedezték maguknak az ülésbe épített USB aljzatot, de a busz újdonságainak felfedezése után fekete-fehér-igen-nemet kezdtek játszani, s ez ki is tartott a leszállásig. Ekkor megint Google-t hívtam segítségül, és hamar meg is találtuk utunk célját.

img_20210502_121906.jpg

 Sajnos a hangyavasút nem járt, de ezzel együtt is magával ragadta a gyerekeket is az apró sínpár, a kis alagút és a csúszda, itt el is töltöttünk egy jó negyed órát. Pontosítok - eltöltöttem az ovisokkal egy negyed órát, R és N felszívódtak. Ők visszafelé jöttek, amikor mi elindultunk utánuk. A túraközpontban tartottunk újabb pihenőt. Itt tiszta és kulturált mosdót találtunk, illetve a padon ülve elfogyasztottunk pár szendvicset, almát, üdítőt, megnézegettük az üveg mögött piheő hangyavonatot, és izgatottan böngésztük a hatalmas térképet.

Ezt követte a túra kisebb, könnyebb része; végigmetünk az ovis tanösvényen, ahonnan vezetett pár jelöletlen útvonal, melyekre N vezetésével sikerült rákanyarodnunk - önjelölt idegenvezetőnk nem mindig találta el a helyes irányt, így a bolyongással minimum fél óra ment el. De ez is izgalmakat tartogatott, hiszen lehetőség volt a patakon farönkökön átkelni, kicsit a vadonban barangolni.

Ezt követte a nagy túra. Napokkal a kirándulás előtt igyekeztem fejben felkészülni a túrára, megjegyezni az egyes érintési pontokat, hogy legalábbis sejtsem, merre járunk, ám önjelölt túravezetőnk oly vehemensen haladt előre, hogy képtelenség volt vele vitatkozni, bár tény, hogy ha én vezetem a csapatot, akkor sokkal lassabban haladtunk volna, mert elment volna az idő azzal, hogy folytonosan ellenőrizgetem, hogy jó irányba megyünk-e; nem mintha ehhez találtam volna segítséget, így reménykedtem, hogy N a helyes úton vezet minket.

Gyönyörű tájakon mentünk végig, a szél közben folyamatosan fújt, de a sűrű erdő védett minket, csak a fejünk fölött össze-összecsattanó ágak adták jelét a légmozgásnak. Időnként eleredt egy kicsit az eső, hogy nemsokára elálljon és átaja helyét az ugyancsak rövid napsütésnek. Pihenni csak egyszer álltunk meg falatozni, ha nem számoljuk azt, amikor a faágakból épített kunyhókat és a vadetetőt találtuk, melyek mind izgalmas felfedezések voltak.

Az első használható támpont, melyet a túra leírása is említ, az óriások pihenője volt. Némi morfondírozás után a táblát követve indultunk el, s innentől záporoztak rám V és G kérdései:

"Anya, az óriások gonoszak vagy jók?"
"Az óriások fiúk vagy lányok?"
"Lesznek ott óriások?"

Ehhez pallósoron kellett végigmenni és a pihenőhöz vezető úton is pihenőre akadtunk. Csapadékosabb időben valószínűleg a mocsáron átkelést könnyíti meg a pallósor, amelyről mi is csak azért tértünk le egy pillanatra, hogy közelebbről megnézzük a nagyon király fakrokodilt. Az óriások pihenőjénél megtaláltuk a várva várt táblát, mely utunk céljához a helyes irányt mutatta. A 900 méteres út amúgy nem tűnik soknak, de leereszkedve és fölfelé mászva, réten átvágva igen hosszúnak tűnt, de megérte a fáradtságos út, hiszen megérkeztünk végre a függőhídhoz.

G nagyon jól fogadta, hogy se krokodilok, se cápák, de még csak víz sincs alatta, az átkelés maga akkora élmény volt, hogy ez sem számított. Persze, oda-vissza többször is végigmentek, aztán alatta is, hiszen a meredek völgyet mindenkinek be kellett járnia.

Mivel már benne jártunk a délutánban, sokat nem időzhettünk a függőhídnál, így elindultunk vissza. Mármint nem arra, amerről jöttünk, hanem a tanösvényen a kirándulóközpontba vezető úton, ami az egésznapos menetelés utén végtelen hosszúnak tűnt, és kezdtem attól félni, hogy nem lesz járat hazafelé.Lassított minket, hogy egy ereszkedőnél R elesett és megrántotta a bokáját, és a kirándulóközpontban és a vasút mentén is játszani akartak még a kicsik.

A menetrend szerinti busz érkezése előtt kb húsz perccel értünk a megállóba, a busz pedig egyenesen Újpestig hozott minket. Az úton az ovisok fáradtan nézték a telefonon az Angry Birds Toons-t, viszont így csönd és nyugalom volt végig. A gyerekek persze már másnap visszamentek volna a Naszályra, de nekem még ki kell hevernem. A következő célpontunk kicsit közelebb lesz, cserébe várba megyünk - remélem.

Négy gyerekkel blog

Egy kedves ismerősöm felvetésére indítottam el a blogot, és mert rendszeresen lesápad a környezetem, ha szóba kerül, hogy éppen milyen extrém sportot űztem három gyerekkel. Ez nem tanácsadó blog, én nem vagyok szakember, ez a blog csak azt mutatja be, hogy némi (hatalmas) energia ráfordítással és türelemmel, mit tehetünk a gyerekekkel, amit egyébként csak gyerek nélkül tartunk kivitelezhetőnek.

süti beállítások módosítása